Első munkanapom ma van, és van bennem izgulás, mert lassan egy hónapja nem voltam bent.
Tegnap voltunk színházba (már több hónapja megvolt a jegyünk!), és utána nagyon rosszul voltam, így 22 órakor már aludtam. Reggel jobban voltam, de nem voltam a legjobban. Furcsa, mert úgy kell öltöznöm, hogy kibírjam 8 órán át az öltözékemet. Ne nyomja a hasam, kényelmes is legyen, de legyek nőies is. Magasak az elvárások…hiszen ez egy munkahely.
Érdekes, hogy van bennem lelkiismeret-furdalás, mert mégis közel egy hónapja nem dolgoztam és segítettem a kollégáim munkáját. Valahogy mi úgy vagyunk kódolva, hogy ez az érzés normális legyen, pedig ha jobban belegondolunk ez nem normális. Ha egy embert megműtenek, akkor utána fel kell épülni, és ki kell pihenni a testét érő traumát… De (!) egy bizonyos idő után inkább azon agyalsz, hogy mikor kezdhetsz újra dolgozni, mert félted az állásod, a megszokott mindennapokat. Ahelyett hogy még pihennél. Hála a jó égnek, nekem eléggé megértő főnököm van, és ha minden jól megy még a héten otthonról dolgozhatok.
Szóval drukkolás 🙂
VAda
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: