Én még magamtól sosem vettem a bátorságot, hogy magam hozzak meg egy olyan döntést, ami azonnali és visszafordíthatatlanul megváltoztatt mindent. Ez történt meg kedden.
Felmondtam.
Egy pillanat alatt megváltozott minden! Egy barátom vitt a céghez, én meg a továbblépés miatt elmentem hozzájuk dolgozni. Nem is volt gond, addig amig egy hónapja minden létező munkámba bele nem kötött. Emiatt elkezdtem kapkodni, majd hibázni. Ő meg csak nem hagyott dolgozni. Én értem, hogy felelösséget akart vállalni értem, de hát elkezdtem idegileg kimerülni…. Kedden meg feladtam. Elég volt. Betelt a pohár, hogy csak azt látta mindenki hogy én mithogyan csinálok…én meg nem süllyedtem le a szintjükre és kérdezek a munkájuk hatékonyságára. 9 hónap után vállaltam a bizonytalant, és felálltam a biztos cseszegetésből.
Felhívtam a férjem és azt kérdeztem, hogy haragszik-e rám? Édes volt, mert csak azt mondta: – “Miért haragudnék, ha neked jó, akkor nekem is! Meg fogjuk oldani!”
Kedden délután e-mailban elküldtem a fönökömnek a felmondást, és a saját elmondása szerint Ő az én helyzetemben ugyanezt tette volna. Azóta Ő is tapasztalja a körülmények elviselhetetlenségét…szomorú volt ezt hallani.
Amikor megérkezett a végleges döntésem, kaptam az élettől egy másik lehetőséget, amiről éppen ma fogok tárgyalni. De ha most pihennék a nyáron akkor sem esnék kétségbe.
VAda