Sziasztok!
Tegnap légkalapács hangjára ébredtem, mert szétverték az utcánk járdáját. Egész nap zugot a fejem.
Kiírták a facebook-ra a Budapest Parkosok, hogy sokan lesznek ezért mindenki érkezzen időben. Időközben az élet úgy hozta, hogy csatlakoztam Anna barátnőmhöz. Vele szoktunk bulizni, ha minden csillagállás is úgy akarja. Most úgy akarta 😉 és jó döntés volt előbb érkezni, mert tényleg rengetegen voltak a Parkban. Meglepődtem, hogy minden korosztály képviseltette magát, és intelligensen kezelték a tömeget. Értem ezalatt, hogy ki tudtak kerülni az emberek, elnézést kértek ha nekem jöttek, figyeltek egymásra, nem öntöttek nyakon ismeretlen eredetű italokkal, szóval ötös a közönségnek. 😉
Bár nem értem, hogy egy 12 éves fiatal gyerek vajon mit érthetett a koncertből, és az “érfelvágos” szövegekből…?
20:15 helyett 20:30-kor elkezdődött a koncert. A tömeg felkiáltott, és felcsendültek a dalok. Nappal volt, a világítás technika igy is jól nézett ki. A hangtechnika eleinte nem volt toppon, a tömeg miatt sem tudtam eldönteni, hogy süket vagyok vagy csak nincsen minden a helyén….az ötödik dalnál már jött a hang is, és büszkén vettem tudomásul, hogy felismertem pár dalt…
Az énekes kedvesen megkereste a 11 vagy 12 éves kislányt, és boldog születésnapot kívánt neki, ami után olyat ropott rá mindenki, hogy csak na. Mondták többen, hogy sok dalt áthangszereltek….nekem csak tetszettek a hangulata a daloknak, és az, hogy előre nevettek a lányok, miszerint “Marci” (Likó Marcell) most meg fog örülni. És tényleg, megörült…Pokémon emberrel együtt! 😉
Elsőre, ismeretlenül bemenni egy többezres tömegbe, végig állni egy két órás bulit a dalok ismerete nélkül kérem, nem egyszerű. De Vad Fruttik miatt megérte. Tetszett, és most pótolván hiányosságaimat, meg kell hallgatnom pár dalt….mint pl.: Lehetek én is, Sárga Zsiguli, és még sok sok Vad Fruttik dalt.
El kellett mennem, és ez kérem nagyon jó döntésnek bizonyult.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: