7 órakor keltem, és minden erőmet össze kellett szednem, hogy neki vágjak a munkaügyi központ féle procedúrának.
Első akadály a héven ért, amikor a jegykezelő közölte, hogy a vonalon kábel lopás történt és egy megállót busszal kell megtennem. A közel 25 perces út másfél órára sikeredett. Akkor már éreztem, hogy nem kicsit fogom utálom ezt a napot. Megérkeztem a városba…onnan 20 perces séta következett volna, ha nem lett volna nálam roller. Bizony, a rolleremmel végig süvítettem az utcákon, és megérkeztem a munkaügyi központba. Tömeg, ideges emberek, pedig ha csak annyit látnának, hogy mennyire szerencsések, boldogabbak lehetnének. Ebben a munkaügyi központba található wc, ital automata, ki lehet nyitni az ablakokat. Apróságok, de mégis komfortossá tudják tenni a várakozást. Fél órás várakozás után be is jutottam egy előadóhoz, megmutattam minden papíromat, és járhatna a támogatás de az egyéni vállalkozásomat legyek kedves és szüntessem meg.
– Annak ellenére, hogy a vállalkozásom 3 éve nem működik?
A válasz az volt, hogy igen. Megköszöntem az információt, összeszedtem a papírokat és eljöttem. 3 évig dolgoztam egy cégnek, ahol volt úgynevezett sztornó tartalék, ami az én esetemben közel 300.000,- Ft, és azt csak 3 év után lehet kivenni illetve kiszámlázni, ami nemsokára megfog történni, és azt meg fogom várni. Hiába, a rendszert ez nem érdekli…
Amit ha ilyen helyre kell menned, mindenféleképpen vigyél:
– személyi iratok (személyi igazolvány, lakcímkártya)
– az elmúlt 3 év munkaviszonynak a jogviszonyát igazoló papírjait (belépést kilépési papírokat).
– a várakozást elviselő innivalót, olvasni valót, türelmet.
Hazafelé kicsit csalódott voltam, de bizakodva várom a jövőt mindezek ellenére.
Kitartást mindenkinek!
VAda
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: