Halott pénz – VOLT

Nos, nekem első, de mindenki másnak a második napon, az első koncert amire mi szó szerint beestünk az a Halott Pénz zenekaré volt.

Bevallom semmi nem rémlet a rádióból a dalok hallatán. A közönség nálam jóval fiatalabbak voltak, leginkább lánykák. Egy rapper nyomta a szöveget, a dob jól adta a ritmust, és nekem nem adott olyan pluszt, mint amitől zsongtak a lánykák körülöttem. Aztán jött egy vékony baseball sapkás, szemüveges fiatal ember és olyat énekelt, hogy a rajongók megörültek. A szám tátva maradt…ilyen hangott, ami ha kellett recsegett, ha nem akkor is olyan erővel tört fel a scrácból, hogy kirázott a hideg, zseniális volt.

Mivel minden az arcomra van írva, a barátnőm felhúzta a szemöldökét és csak azt kérdezte: – Jó mi?

– Ki ez?

– Járai Márk.

Élőbe úgy szóltak a dalok, ahogy utólagosan meghallgatva a klippeket, semmi nem volt ahhoz képest. Zseniálisan énekelt emberünk. Dalokkal voltak gondjaim, de egészében a legnagyobb meglepetést okozták ők.

Majd éjfélkor, sok baráttal elkeveredtünk, egy koncertnek nem nevezhető komédiára, amit vállava a véleményemet “kulturális sokként” hatott rám. Nem is értem hogy ezek hogxyan kerülhettek fel egy színapra, úgy hogy rettenetesen sokan álltak ott. A banda nevét nem tudom, valószinűleg nem véletlenül. Borzalmas volt. Jelzem előre hideg volt. Mi kabátban, hosszú nadrágban álltunk addigra. Mire odaértünk, egy nagyon vékony, fekete selyem bugyiban ugráló szoláriumozott kislány (mellei nem voltak szegények!) próbált hangulatott csinálni, de csak döbbent arcokkal nézték őt, és azt ahogyan fitnessz gyakorlatokkal ugrálgat a szinpad egyik oldaláról a másikra. Majd megjelentek a Halott Pénzesek közül a rapper és Márk. Nekik mindenki örült, elénekeltek két dalt, zavartan kerülgették a bugyiba ugráló lánykát. A teljes képhez méghozzátartózik egy életnagyságú plüss elefánt, egy flinstones-nak öltözött Frédi és Béni, akik valahogyan nem ütöttek rá a ritmusra.

Folytatás következik!

VAda

Címkék: , , , , , , , , ,
Tovább a blogra »