Amikor nem te döntesz…

Rengeteg gondolat rohan át a fejemen. Lehet, hogy erről nem szabadna írni, mert a téma nagyon biztosíték csapkodó!

Anyu beteg, nagyon nincsen jól és attól félek hogy fel fogja adni. De közben meg értem az égieket, hogy itt az ideje Anyunak magán dolgoznia, szeretnie saját magát. Ő pont azon generációhoz tartozik, akiknek nem igazán tanították meg hogy mutassa ki a szeretetét, érzéseit. Ebben próbáltak nevelni engem is, akinek viszont igénye volt a szeretett kifejezésére. Engem nem öleltek meg sokszor otthon, ritkán kaptam puszit, és már kicsinek is külön szoba külön ágyban töltöttem az estéket. Ebből adódóan én egy nagyon szégyenlős kislány voltam, aki elment inkább táncolni, ahol fel tudtam töltődni, és ki tudtam fejezni magamat, és a zenén keresztül az érzéseimet. De Anyu sosem látott színpadon!

Amikor már elmondható volt, hogy fel tudtam fogni dolgokat és megismertem anyai nagymamámat, kezdtem megérteni Anyukámat. Sosem szerették őt igazán, ezért érthető volt hogy Ő sem tudta ezt felém kimutatni. Mama engem sem szeretett, úgy hogy gyerekként az első szó amit megkérdeztem anyutól, hogy magyarázza el nekem, valahogy így hangozott: – Anya, mit jelent az, hogy fattyú?

Szegényt az ilyenek után nem irigyelem – nehéz életünk volt anno. Ez a betegség, túl komoly ahhoz, hogy ne szedje össze magát. Féltem, mert múltkor nagyon meg volt zuhanva. Ültünk a kanapén, néztünk tv-t, mert a betegségről nem igazán tud beszélni velem. Megsimogattam a combját. Semmi reakciót nem mutatott. Megijedtem, hogy ilyenkor tehetek-e még bármit? Azt mondták, hogy igen, szeresd őt úgy ahogy van.

Tudok-e segíteni egy olyan embernek, akinek elfogyott az ereje?

Mindig meg akartam felelni neki, az embereknek….mert sosem szerettek igazán, ezért próbáltam a magam módján mindig jó lenni, segiteni másoknak. De, pont az élet a történtek miatt rá kényszerített arra, hogy:
– lássam azt, ha nem figyelek vagyis nem figyelsz magadra ez lesz ami különben vissza menöleg a családom női tagjainál rendszeres probléma. A rák vitte el mindenkit!
– segíts úgy, hogy elfogadod őt igazi valójában feltétel nélküli szeretettel!
– szeresd magadat, mert az életed múlik ezen!

Nehéz ebben a helyzetben, nem kívül állóként látni a történteket! Viszont muszáj lesz.

Ha feladja, az nem az én hibám lesz. Ha meggyógyúl, azt csak is kizárólag magának köszönheti. A döntés az Ő kezében van, neki kell tudnia mi a legjobb neki!?

Bárhogyan lesz, Én akkor is szeretlek Anyu!