Az élet szép :)

Amikor a híres ember sem érti…

Sziasztok,

Mivel voltam pár koncerten, fesztiválon, találkozom barátokkal és sokat beszélgetek, megütötte – persze csak képletesen – valami a füleimet.

Nos, kicsi voltam és jó sok híres ember vett körül, Sinkovits Imre – ő nevezett el Csőrikének, mert folyton be sem állt a szám – majd a táncos múlt miatt is akadtak “csinált-kreált” sztárocskák akik mögött táncoltam. Volt akiről azt hittem hogy barát, de amikor minden fontosabb volt a barátságnál, és azt mertem mondani, hogy “legközelebb akkor akarlak látni amikor már nem leszel annyira híres!” akkor én voltam a szemétláda. De amikor tönkre ment, kidobták, lecserélték, érdekes módon mind tudta a számomat. Ők érdekesség képen, megöregíttek, és el is mentek az országból, hogy máshol majd híresek lesznek. Lettek, masszőr, pultos, pizzafutár…egynek sikerült!

Nos, ebből tanul az ember. Beszélgetek egy nagyon tündéri barátnőmmel akinek a száján ez a mondat hangzik el:

– “Az XY (direkt nincs nevesítve a rocksztár ember!) soha nem lesz közös képem.”

– Miért is? – kérdeztem vissza, mert tényleg érdekelt.

– Mert Ő maga azt mondta, hogy néha szar vásári majomnak lenni! – ezen a ponton témát átlépve, nem is beszéltünk erről többet. De azért csak zavar, mert nem megy ki a fejemből egy gondolat.

Kezdjük Orbán Gáspár, ő nem közszereplő, csak Magyarország jelenlegi miniszterelnökének fia. Ez is egy fajta titulus. Vagy nézzük a kreált “sztárocskákat” akik semmi szaktudással hisztiznek a képernyőn minden este. Ennek hozadékát múlt héten mesélték el, miszerint szőke cicalány beesett egy turiba, és olyan rucit keresett ami olyan Pamelás. Eladó csaj nézett rá bambán, hogy ki az a Pamela? De tényleg ki Ő? Egy senki, csak a tévében szerepel. De Pamela, és a csinált ki “palánták”, valamit nagyon jól tudnak. Ha nem is tudatosan, de pontosan tudják, hogy ha megállítják őket az utcán, és szépen kérnek egy közös képet, akkor megteszik. Nem esett le a gyűrű az ujjukról, nem bántotta őket senki, de ez a tévével, és az állítólagos “hírességükkel” együtt jár és nem mellesleg óriási reklám értéke van.
Akkor mi baja van egy rocksztárnak azzal, hogy közös képet készítsenek vele?

Jelzem, hogy a rocksztár, azért dolgozott egész életében, hogy elismert – direkt nem híres! – zenész legyen, letegyen valamit az asztalra, és telt házas bulikat tudjon adni. A ZENÉSZEKET nem szeretik a tévék, meg a kereskedelmi adók műsorai…érthető. A rockzenész meg nem fog megváltozni – hiszen nem ez a dolga. De akkor legyen kedves vállalja akkor is az ezzel együtt járó “kellemetlenséget”. Igen képet kell csinálni, ha arra kérik. Miért? Mert a rajongó kiteszi a facebook-ra, meg az instagram-ra, és leírja, hogy mekkora arc vagy, mert a buli után két puszi – kézfogás keretében készült az a kép. Neked meg reklám. És tök jó volt a buli, gyertek ti is. Lemezt nem vesz senki, minek? De bulira elmegy, és ha kell rád vár hogy legyen egy közös képe VELED! Mert kedves rockzenész barátom ebből élsz, még akkor is ha pont te úgy éled meg, hogy vásári majomnak érzed magad. Akkor viszont ha nem tetszik, hogy ez a helyzet, akkor hagyd abba. A rocksztárság vele járó hozadéka, kérem a képek, az autogram, a csinos lányok széles dekoltázzsal…szeresd a rajongókat, és viseld el, hogy ha már rocksztár lettél, mert nekik köszönhetsz mindent!

rocksztárSzeretettel.

VAda

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!