Hello!
Ma valami rossz vett hatalmába. Tegnap mondtam a nővéremnek,hogy “azt hiszem nem bírom”. Egyszerűen ez az egész kezd túl sok lenni. Anyu betegsége és a tehetetlenség ami ezzel együtt jár. A nagymamám sincsen jól, menni kell a kórházba. Visszamentem pénzügyi tanácsadónak, pedig egyszer már abba hagytam. Azt érzem, hogy még mindig keresem magamat, és nem vagyok képes rátalálni, pedig már ideje lenne 30-on túl.
Megijedtem attól, hogy nem tudok megfelelni az elvárásoknak. Hogy megint átvernek! Már egyszer majdnem ráment a kapcsolatom erre az egészre, és ezt nem akarom. Minden normális ember dolgozik, és csak munkaidő után érnek rá. Én akkor kezdek el dolgozni, aminek van ára…így keresek, megint állást, valami biztosat, mert a bizonytalanság lassan az örületbe kerget. Suliba akarok menni, tanulni, de ahhoz is pénz kell. A mindennapokhoz is az kell…nem tudom mi lesz velem!
Tegnap azt írtam ki, hogy “de jó lenne egy évvel előrébb lenni!” túl lennék sok mindenen…nővéremnek már lenne gyereke, mama is talán jpbban lenne, anyu talán eldöntötte hogy meg akar-e gyógyulni, nekem is lenne végre egy olyan állásom amit imádnék, már elvégeztem a grafikus iskolát, elindulnak az általam készített weboldalak is…jobb lenne mint most! Ilyenkor azért a szemem elött lebeg, hogy Isten vagy a teremtő tényleg csak annyi terhet ad amit képesek vagyunk/vagyok megoldani. De mi van akkor, ha csak békét és nyugalmat szeretnék, az miért nem érkezik?
VAda
Kommentek