Hello!
Nem gondoltam, hogy egyszer nem leszek a saját testem ura…na amikor babát vársz, ez történik veled.
Azt mondták, hogy nagyon megváltoztam…már nem vagyok a “nyugalom szobra“. Szerintem sose voltam mindig nyugodt, csak megvolt a véleményem, tudtam hogy mikor mit akarok elérni, és azt is tudtam, hogy hogyan érem el.
Még nem tudtam hogy babát vártam, amikor valakit nagyon csúnyán kiosztottam telefonon, úgy hogy utána remegtem az idegességtől és emlékszem, hogy nem értettem mi történt velem, “hol van a hidegvérem?”, hogy nem szólt rám senki, hogy “hé te meg kivagy?” csak ültek velem szemben az ismerőseim csendben aki a döbbenettől meg sem mertek szólalni…Amikor elmeséltem a páromnak, nem hitte el, ugyanis én pont nem vagyok az az üvöltözös fajta ember, sőt én vagyok az aki magában puffog, megvárja amíg leül a helyzet, és ha kell akkor inkább nyugodtam megfoglamaztam egy levelet, minthogy felemeli a hangját és kioszt valakit telefonon.
Ez ma már így közeledve a negyedik hónap felé, kezd normálizálódni…de sajnos az arcomra még mindig rá van írva, hogy mit gondolok…ezen a párom tud leginkább megbotránkozni.
A hétvégén megmondtam mindenkienk, hogy senkinek nincsen puszi!
Mindenki köhögött, prüszkölt, én meg nem akartam beteg lenni. Amikor autóban ültünk és a rokonnak köhögő rohama lett egyszerűen lehúztam az ablakot. Felajánlottam a szópogató tabletát, látványosan még fel is ajánlottam hogy veszek köptetőt…de nem ember, csak köhögött.
Este azon durrogtam hogy miért nem értik meg az emberek, hogy azért nincsen puszi, mert ő majdnem megfullad és inkább megfullad, mint hogy lenyeljen egy kanál köptető szirupot…egy állapotos emberrel szemben.
“Mert neki más a fontos!” – érkezett a válasz.
Nem igazán értettem, hogy mi lehet fontosabb neki pl a leendő unokájának az egészsége?
Vagy, a másik drasztikus a saját testem változása.
Vannak kismamák, aki már ilyen korai szakaszban, amikor alig látszik a pocak, – míg én tényleg csak egy nadrágot vettem, mert különben ebben a változatosan rossz időben nem tudtam volna közlekedni – látványosan “terhesek”. De alapjába véve nem teszem közkincsé a hasam, mint ahogy azt sem, hogy babát várok. Van akik tudják, mert tudniuk kell, de szerintem ez is privát szféra, magánügy. Bár tény, hogy már van pocakom. De van bennem sok kétely…főleg hogy a közvetlen közelembe virusos fertőzések miatt mentek el babák…egyik pont szombat este. Bármikor bármi történhet.
Igyekszem pozítivan állni mindenhez, és tenni a dolgomat amig lehet, de kialakult bennem egy nagyon durva védekező mechanizmus. Sürübb kézmosás, puszi mentes időszak, amennyire lehet nem megyek a városba emberek közé, persze ez nem kivitelezhető mindig…de igen jobban odafigyelek az étkezésre, mennyit iszom…stb…de érzem magamon, hogy bizony megváltoztam.
Nagyon érdekes, hogy múlt héten pont azt kérdeztem a páromtól, hogy “ez fog nekem is menni?“
Na de erről máskor…
VAda
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: