Vannak napok amikor minden rendben van. De vannak napok amikor megnyitom az internetet és csak a rosszat látom a Világból, mert túl gyorsan terjednek el a hírek, minden túl gyors…
Amikor én gyerek voltam, akkor még újságokat vettünk és vágtuk ki a kedvencünk képeit, ma már inkább letöltöd az okos telefonra. Sőt posztereink voltak a falon, most meg matricák, vagy kivágott élethű papírmasék. Keresel egy dalt, pillanatok alatt letöltöd, pedig én még mentem hanglemez boltba, és fizettem a legjobb minőségért, sőt amikor még nem volt ilyen a rádióból vettük fel a dalokat kazettára. Tényleg többet kávéztam a barátaimmal, most meg bármilyen távolság lehet köztünk pár perc alatt tudsz kommunikálni chat-en, vagy internetes mobilon, vagy e-mail-on keresztül. Nem csak felgyorsultunk, hanem el is távolodtunk egymástól a technika segítségével…most hogy babát várok, nem is tudom mi lesz ha a baba megszületik.
Volt olyan kismama ismerösöm, aki minden hónapba kitette a kerekedő hasát fbre vagy háttérképnek betette az ultrahangos képet, de volt akiről onnan tudtam meg hogy állapotos, hogy minden kisbabás akciós oldalt be-like-lt, és osztott tovább, nekem ehhez nincsen kedvem, mert ez annál sokkal személyesebb.Volt aki annyira zavart mikor már meglett a baba az “ettünk-ittunk-büffiztünk” képekkel, hogy letiltottam!
Ha kell személyesen mondom el, de múltkor megkaptam, hogy a kommunikáciom 80%-a a babáról és a terhességemről szól…először elszégyeltem magam, mert nem akarok senkit ezzel az örületbe kergetni. Egy barátnőmnek írtam meg, hogy mit mondtak nekem, mire azt válaszolta: “Szard le, mert igenis megérdemled hogy boldog kismama legyél, főleg azok után amiken átmentél!”
Ekkor jöttem rá, milyen nehéz megtalálni egy egészséges egyensúlyt, egy olyan világba ahol mindenki többet mutat magából mint amennyit szabadna.
Hol a határ?
Megítélhető bárki azért amiért a boldogságát így kinyilvánítja?
Mit illik, lehet vagy inkább ne tegyen az ember?
Hogy csinálod jól: ha elmondod mindenkinek, vagy ha csak azokkal osztod meg akik ráérdemesek?
Magamon tapasztalom, hogy van amikor tényleg Világgá kiáltanám, hogy túl vagyok az első nehéz időszakon, kezdem már nem átaludni a napokat, mint egy medve, és hogy senkinek nincsen puszi…de közben meg azon helyzet rémlik fel elöttem, aki egy évvel ezelött egy ilyen “babás” hírtől napokig magára zárta a lakást és inkább a füribe sírt, mert bezzeg neki sikerült míg én erre sem voltam képes…óriási dilemma a határok között. Mostmár van pocakom, és ha megkérdezik válaszolok, de nem akarok a “megbolodult kismama” címkével felvértezni magamat, akit egyszer csak senki nem fog felhívni / ráírni.
Mert van aki örül a hírnek, de már most látom egyeseken, hogy irigyek vagy féltékenyek, és már most inkább eltűnnek, minthogy őszintén szembe nézzenek velem. Azt is mondják, hogy “a szülés után ha marad egy barátod akkor arra nagyon vigyázz“. Állítólag jönnek a kismama barátok a gyerekekkel és nem tudsz ebből a körből egyhamar kilépni, csak ha mondjuk visszamentél dolgozni, mert az egész gyerek köré épül az életed, és ez nem fér bele a nem gyerekesek életébe.
Szóval azért mert gyermeket vársz, automatikusan tünnek el és cserélődnek le az emberek körülötted?
Te hibád? Másoké?
Mindent fel kell adni azért mert végre boldogan várod az új életet?
VAda
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: