Iskola népszerűsítése, miért…!?

Minap leragadtam a tv elött, ahol először az “anya-harc” fogalommal sikerült megismerkednem, de volt egy másik bejátszás amin nagyon elgondolkodtam, és bevallom feltépett pár sebet az életemből.

“istenesbence 20 (!!!) ev utan visszamentem az altalanos iskolamba… fantasztikus erzes volt, annyi jo emlek jutott eszembe 😍😍😍 az ellenorzom nem az 😂😂😂 suliba jarni meno dolog!!! toltsetek fel ti is egy kepet a sulibol holnap #emergencylessons hashtaggel!! nezem az osszeset es kommentelem 😃😃😃 a legmenobb kep #unicef ajandekot kap! meg tolem is valamit 😍😍😍”

Örülök, hogy Istenes Bencének jó volt az általános iskola, és rengeteg – valószinüleg! – jó emlékei vannak, de nem nagyon értem, hogy miért menő iskolába járni? Értem, hogy iskola kötelezettséggel kell valamit kezdeni, és hogy az Unicef ezzel az akcióval előlépett, nem kicsit lepett meg engem. Gondoltam mégiscsak utána kellene nézni:

“Emlékszel még, milyen volt suliba járni? Korán kelni, tanulni és a barátokkal lógni a szünetekben? Töltsd fel kedvenc sulis képedet, vagy régi tablóképedet, és mutasd meg nekünk, miért szerettél iskolába járni! Még suliba jársz? Mutasd meg, miért szereted! Töltsd fel a kedvenc fotódat Instagramra, használd a ‪#‎unicefhungary ‬‪#‎emergencylessons‬ #kedvencfotom ‪#‎suli‬  vagy #kedvencsulifotom #emergencylessons hashtageket! A fotókat megosztók között 3 Uncief ajándékcsomagot sorsolunk ki!”

Én nem szerettem iskolába járni.

Kicsi voltam, vézna, és általában mint az új lány, aki nem tudtam beilleszkedni, mert táncolni rohantam suli után, elötte meg úszásról érkezett meg, néha vízes hajjal. Három különböző általános ikolába jártam, mert anyukám munkája miatt mindig más lett a körzeti iskola. Állami rendszer volt, oroszt kellett tanulni, amit szó szerint belénk vertek az akkori tanárok és semmilyen szinten nem használom ma sem. Néha röhögve elolvasom a ciril betűket, de ennél több nem maradt meg. Vagy a bal kezességemre, a régi a rendszer miatt kaptam körmöst, addig amig a nevelőapám nem ment be egy kiló Csabai kolbásszal Zsófia nénihez, és nem fenyegette meg burkoltan, hogy letöri a kezét ha mégegyszer kezet emel rám. Tény hogy nem ütött meg többet, de látványosan utált hangott adva az egész osztály előtt!

Első iskolámba ahová jártam még Anyuval mentem beíratkozni. Oda járt a nővérem, élsportoló volt, ezért állandóan összehasonlítottak minket és én is gyorsan sport tagozatra kerültem. Volt érzékem a gerendához, addig amig nem potyogtam le róla, majd szertorna, gimnasztika…költözés.
Második iskola egy olyan zeneiskola volt, amibe nem volt zongora, és három osztálytársamat leszámítva mindenki roma volt, ezért rendszeresen bántalamztak, loptak el töltünk a dolgainkat. Mindenki tudta. Egy év után, némi zöld folttal iskolát váltottam, nem elírtam, hanem elmentem egy másik iskolába és beíratkoztam, otthon meg kész tényként közöltem, hogy szeptembertől másik suliba járok, itt írják alá a papírokat. Rajz tagozatos tanítvány lettem, de mint megint az új lány, és képtelen voltam beilleszkedni…de legalább be tudtam fejezni az utolsó 3 évemet, amiben csak annyi bibi volt hogy a saját osztályfönököm nem az általam választott szakközepet hanem a szakmunkás iskolát jelölt meg tovább tanulásként, mert túl labilisnak ítélt meg egy erős iskolához.

Szóval én nem járok a híres 10-15 éves osztálytalálkozókra, és bár minden ellenörzőm megvan, de végtelen módon utáltam a sulit, mint ahogy azt is, hogy életem első állandó lakcíme csak 14 évesen lett meg (!), annyit kellett költöznünk.

Nem tudom hányan vannak úgy vele mint én, de pont a rendszer-váltás ideje alatti gyerekek javának megmaradt a diszlexiája a kézbeli átnevelések miatt, sokukat bántalmazott a tanára vonalzóval, tockossal, cimpa-tépéssel, rendszeres megalázással mindenki elött, és olyan fisztrált tanári karokkal találkoztunk, akik nem tisztelték a diákokat, sem.

Nagyon nehéz, nem fájó szívvel arra gondolni, hogy bármi változott-e az elmúlt években, de a leterhelt diák ismerösöket elnézve nem gondolom, sőt nem hiszem, hogy nekik most jobb lenne. Gyorsabban élik az életüket, a mobil eszközök miatt egymást is jobban bántják, mert nincsen kontroll. Nem mondom, hogy nekünk jó volt, de hogy most sokkan nehezebb, azt nap mint nap tapasztalom.

Sajnálom, hogy nincsen akkora hatalmam vagy akár csak lehetőségem, hogy olyan előadásokat tartsak fiataloknak, magyar iskolákba, mint ami Amerikába rendszeres. Sajnos a műsor nevére nem emlékszem, de arra igen, hogy egy torna terembe a földön leragasztottak egy piros vonalat az animátorok, és feltették a kérdéseket: vertek már meg otthon? A szüleid elváltak? Láttad már, hogy valakit bántottak a bőre színe miatt? Zaklattak már interneten? – akivel megtörtént, azok átlépték a vonalat és szemben álltak azokkal akik lehet nem is tudták a másikról az igazat. Majd a végén kis csoportokba sorsolták őket és beszélgetniük kellett arról, amit láttak hallottak egymásról, és meg kellett próbálniuk segíteni egymásnak…a végén megkérdezték a gyerekeket, hogy hogy érezték magukat? Mire a válasz adók 95% szégyelte magát azért amiért ismeretlenül ítélkezett a másik felett, és hogy ez nagyon rossz érzés, de most már másként látja a másik szemén keresztül, hogy senkinek nem könnyű az élete.

Csak két óra volt, és olyan közösséget kovácsolt abba az adott évfolyamba, illetve jó irányba változtak egymással szemben…na erre ha jobban odafigyelnének a diákok, tanárok lehet nem lenne annyira szörnyű az iskolába járás, és nem kellene népszerűsíteni sem oly látványosan!

Nem ismerjük egymást, nem beszélgetünk egymással…és ma olvastam, hogy a facebookról kiderült, hogy butítja az emberiséget…szóval a változás nem egy hastaggel történő Unicef kampánnyal fog megváltoztatni, hanem azzal, hogy valaki leül beszélgetni a gyerekekkel szemtől szembe, és leginkább nem nézi őket igás lónak…lehet nekik sem esne rosszul, ha valaki kiváncsi lenne arra: ők mit éreznek, ők hogy élik meg az iskolát, a mindennapokat, hogy látják a jövőjüket…mert nagyon meglepő válaszokkal találnánk szembe magunkat!

Kérdezd meg te is, és figyelj arra hogy mit mond, és akard megismerni, mert lehet a smink, az apple nyomogatása közben, a mosoly mögött vannak nagyon mély és néha ijesztő gondolatok.

VAda

Ui: Ha valaki szeretné megcsinálni az iskolai beszélgetést, kérem ne hagyjon ki! Segítek mint civil, némi élettapasztalattal 🙂