Mindennap elmondom magamnak…terhes vagy!

Hello!

Tegnap találtam két képet, amiben ugyanabban a ruhában vagyok, és az egyik 4 hónaposan a másik 8 és fél hónaposan készült. Döbbenten vettem tudomásul, hogy nagyon megváltoztam, és a testem hogy alakult át. 4 hónaposan annyira vékony voltam, hogy alig hitték el hogy babát várok, most meg egyesek szerint “nincs is nagy hasad”.

Aki olvas már egy ideje az tudja, hogy enyhe képzavaros kismamák közé tartozom, és azt hiszem kérnem kell segítséget. Azért az a plusz 15 kiló – kimondani is félelmetes! – látszik és ezért mindennap elmondom magamnak, hogy “VAda nem dagadt vagy hanem terhes!” A párom is előszeretettel használta a duci / dagi / husi szavakat, ami miatt rá kellett szólnom, hogy ne tegye, mert magamra veszem. Így maradt a kismama megszólítás amitől én is jobban érzem magam.

Igyekszem tényleg változatosan enni, de nehéz, hogy látom milyen kerek vagyok már mindenütt. A párom mindig megsimogat, és dicsér de néha nem tetszik az amit a tükörben látok, pedig állítólag ez egy gyönyörű időszak. Nem egoista vagyok, csak azt hittem hogy jobban fogom viselni a testem változását. Főleg amikor az orvosok a számokkal dobáloznak “maga nyugodtan hizhat még, hisz átlagban 12-16 kiló belefér!” 162 cm magas vagyok, és közel 72 kiló lettem 8 hónap alatt, és még hátra van az az időszak amikor a baba heti szinten 200-250grammot kell, hogy gyarapodjon. Az sem nyugtat meg, hogy állítólag szép nagy már a gyerek…érzem is! 

Alig alszom, mert 2-3 óránként ébredek meg mert wc-re kell mennem, elkezdtem vízesedni, amire azt mondták, hogy “örülj hogy nem az elejétől van ilyen gondod, majd szülés után úgy is eltünik”, de ettől én még úgy érzem, hogy kezdek egy hatalmas lufira hasonlítani. Vizesedés ellen jó ha sok vizet iszom, rendületlenül és tényleg használ, de mostmár tényleg nagy a pocak, és néha olyan mozgásai vannak a babának, hogy csak pislogok.

Képzavar mellé társul még a bizonytalanság. Az orvosom leadott egy rezidensnek így az utolsó 2 hónapra. A lány szegénykém fiatalabb mint én, és nekem a “plázacica” jelző jutott eszembe róla. Nem beszéltem vele még a szülésről, mert csak jövöhéten találkozom vele, hogy levegyék a kötelező nagylabor vér, vizelet dolgokat. A volt dokim hiába nagyon profi, és nem a legkedvesebb de egyenes volt, és tényszerű…viszont nagyon letört hogy egy rezidensnek adott át, egy már orvos helyett. Első gyermekemet várom, nincs kitől kérdeznem, hisz anyukám sem él, a nővérem meg már 2 gyerekes anyuka aki nem igazán ér már rám…és van olyan akitől nem kérdezek, mert vagy túlvezérelt, vagy teljesen el van szállva – otthon szülj mert a kórház veszélyes, csak mosódióval mossál a vegyszerek miatt, csak szoptassál…stb. Szóval kellöképpen be vagyok rosálva, még akkor is amikor tudom hogy az ügyeleten fogok szülni, és csak bízom abban, hogy aznap nem egy császár mániás orvos lesz akinél megérkezik a gyermekünk…de nem vagyok nyugodt, hiszen a bennem lévő érzések vegyesek. 

VAda