Ki is vagyok valójában?

Nehéz erre a kérdésre válaszolni ebben a Világban.

Vagyok egyszerre anya, vezető, nő, valakinek a lánya, van akinek a barátnője, könyvimádó, grafomán, balkezes, kíváncsi, érdeklődő, empatikus, érzelmes…és még sok sok minden, ami emberé tesz.

De mióta nem írtam rendszeresen a blogot, nagyon sok minden történt.

Egyrészt végre befejeztük a lakásfelújítást, ha jól emlékszem 36 hetesen, majd megérkezett a kislányunk császárral, mert már nem volt jól a pocakban a 40dik hétre.

Minden rendben ment, el is indultunk a kórházba, mert elment a nyákdugó, majd jöttek a rendszertelen fájások. Aztán ahogy jöttek a fájások a műszerek jelezték hogy a baba szívhangja lelassul. Mire észbe kaptam már a műtőben voltunk és ő “lálálá” sírással meg is érkezett hozzánk, most már több mint 11hónapja. Rengeteget tanultam tőle magamról, a családról, sokáig nem tudtam feldolgozni, hogy ezt már édesanyám nem élhette meg. Így sajnos csak a temetőbe tudtam megmutatni neki hogy milyen csodaszép a kislányunk, és hogy kicsit sem hasonlít rám, hanem apukája vonásait örökölte, hatalmas kék szemekkel. Nagyon barátságos, kedves teremtés. Mindenre kíváncsi, igazi kis felfedező. Nagyon örül, hogy most már bárhol feláll, de kihagyta a mászást és az ülést, ő rögtön álldogált. Egész nap, ahová csak tud felkapaszkodik, kész rémálom ha a konyhába teszi mind ezt. Párszor felborult, de nem volt gond az ijedtségen kívül vagy rácsukta a saját kezét a fiókkal…szóval mindent tanulunk.

A baráti kapcsolatok teljesen megváltoztak, másként néznek rám és én igyekszem azért az maradni aki vagyok. Igaz az időbeosztásomat befolyásolja, hogy van egy gyermekem, de sokat teszek azért, hogy önmagam maradjak. Jártam edzeni, tornáztam otthon, vettem a koromnak megfelelő krémeket, bőrápolókat. Esténként ha van rá idő beülök egy kád vízbe olvasni, nem hanyagolom el magam. Emellett a babát is önállóságra nevelem. Nem azt jelenti hogy nem figyelek rá, hanem azt, hogy hagyom hogy ő is lássa hogy én mosogatok, vagy beteszem a mosást, elpakolom a ruhákat, vagy az edényeket. Nem pedig felébred és csak ő van, hanem játszhat, a kötelezők után. Kiporszívózom mellette, ha kell rendet rakok, és ő is megtanulja, hogy ott vagyok vele, de azért el tudjon lenni magában. Lehet hogy működik, mert képes önállóan elleni, de a csend igenis ha túl hosszú, akkor nagyon is gyanús. A fogzással küzdünk, sok helyre megyünk ahol a gyermek is tud szocializálódni és én meg kikapcsolódom a többi anyukával. Baba-Mama, hordozó klub, barátokhoz látogatás…szóval hogy unalmas-e az életünk, azt nem mondhatom el. Sőt emellett én még dolgozom is otthonról, szervezek kisebb projektjeimet.

Szóval soha ne add fel önamagad!

VAda